Klasszikus közgazdaságtan vs neoklasszikus közgazdaságtan
A klasszikus közgazdaságtan és a neoklasszikus közgazdaságtan egyaránt olyan gondolatmenetek, amelyek eltérő megközelítést alkalmaznak a közgazdaságtan meghatározásában. A klasszikus közgazdaságtant híres közgazdászok alapították, köztük Adam Smith, David Ricardo és John Stuart Mill. A neoklasszikus közgazdaságtant állítólag olyan szerzők és tudósok fejlesztették ki, mint William Stanley Jevons, Carl Menger és Leon Walras. A két gondolkodási iskola meglehetősen különbözik egymástól abban, hogy a klasszikus közgazdaságtan történelmileg alakult ki, és a neo klasszikus közgazdaságtan magában foglalja a ma követett és elfogadott gazdasági elvek és fogalmak fajtáit. A következő cikk egyértelmű vázlatot ad arról, hogy mi az egyes gondolkodási iskola, és miben különböznek egymástól.
Klasszikus közgazdaságtan
A klasszikus közgazdasági elmélet az a meggyőződés, hogy az önszabályozó gazdaság a leghatékonyabb és legeredményesebb, mert szükség esetén az emberek alkalmazkodni fognak egymás követelményeinek kielégítéséhez. A klasszikus közgazdasági elmélet szerint nincs állami beavatkozás, és a gazdaság emberei a lehető leghatékonyabban fogják elosztani az ijesztő erőforrásokat az egyének és a vállalkozások igényeinek kielégítésére. Az árakat a klasszikus gazdaságban a termeléshez felhasznált alapanyagok, bérek, villamos energia és egyéb, a késztermék előállításához kapcsolódó kiadások alapján határozzák meg. A klasszikus közgazdaságtanban a kormányzati kiadások minimálisak, míg a lakosság és az üzleti beruházások árukra és szolgáltatásokra fordított kiadásait a legfontosabbnak tekintik a gazdasági aktivitás ösztönzésében.
Neoklasszikus közgazdaságtan
A klasszikus közgazdaságtan azok a közgazdasági elméletek és koncepciók, amelyeket a modern világban gyakorolnak. A neoklasszikus közgazdaságtan egyik fő alapelve, hogy az árakat a kereslet és a kínálat erői határozzák meg. A neo klasszikus közgazdaságtannak három alapvető feltételezése van. Az új klasszikus közgazdaságtan azt feltételezi, hogy az egyének racionálisak abban az értelemben, hogy a legjobb személyes előnyhöz juttatják magukat; az egyének jövedelme korlátozott, ezért a hasznosság maximalizálására törekszenek, a szervezeteknek pedig korlátai vannak a költségekkel kapcsolatban, ezért a rendelkezésre álló erőforrásokat a profit maximalizálása érdekében használják fel. Végül a neo klasszikus közgazdaságtan azt feltételezi, hogy az egyének egymástól függetlenül járnak el, és teljes hozzáféréssel rendelkeznek a döntéshozatalhoz szükséges információkhoz. Annak ellenére, hogy elfogadható a modern világban,a neo klasszikus közgazdaságtan némi kritikát kért. Egyes kritikák megkérdőjelezik, hogy a neo klasszikus közgazdaságtan a valóság valódi ábrázolása.
Klasszikus vs neoklasszikus közgazdaságtan
A neoklasszikus közgazdaságtan és a klasszikus közgazdaságtan két nagyon különálló gondolkodási iskola, amelyek egészen másként határozzák meg a gazdasági fogalmakat. A klasszikus közgazdaságtant a 18. és 19. században alkalmazták, és a neo klasszikus közgazdaságtan, amelyet a 20. század eleje felé fejlesztettek ki, mind a mai napig követi.
A klasszikus közgazdaságtan egy önszabályozó gazdaságban hisz kormányzati beavatkozás nélkül, azzal a várakozással, hogy az erőforrásokat a leghatékonyabban használják fel az egyének igényeinek kielégítésére. Az új klasszikus közgazdaságtan az alapul szolgáló elmélettel működik, miszerint az egyének a hasznosság maximalizálására törekszenek, az üzleti élet pedig maximalizálja a profitot egy olyan piacon, ahol az egyének racionális lények, akik teljes hozzáféréssel rendelkeznek minden információhoz.
Összegzés:
• A klasszikus közgazdaságtan és a klasszikus közgazdaságtan két nagyon eltérő gondolkodásmód, amelyek egészen másképpen határozzák meg a gazdasági fogalmakat.
• A klasszikus közgazdasági elmélet az a meggyőződés, hogy az önszabályozó gazdaság a leghatékonyabb és legeredményesebb, mivel az igények figyelembevételével az emberek alkalmazkodni fognak egymás követelményeinek kielégítéséhez.
• Az új klasszikus közgazdaságtan azzal az elmélettel működik, hogy az egyének a hasznosság maximalizálására törekszenek, az üzleti élet pedig maximalizálja a profitot egy olyan piacon, ahol az egyének racionális lények, akik teljes hozzáféréssel rendelkeznek minden információhoz.
